Hy darlings! \m/
Kicsit megkésve, de folytatjuk a sorozatot, mivel mostanában nem volt sok kedvem az építkezéshez, vagy ha el is kezdtem bármit is, hamar abbahagytam, mert vagy építettem, de nem tetszett, és töröltem mindent, aztán be se léptem, vagy nem vittem be, így félkész állapotban van nagyon sok telek.
Sebastiant már mutattam nemrég, aznap, amikor náluk jártunk, már tudtuk, hogy vett egy telket valahol, de még nem voltak készen az építészek, és Dakarai is megsürgette őket.
Világ: Willow Creek
Szomszédság: Pendula View
Telek: Umbrage Manor (40×30)
Telek: Umbrage Manor (40×30)


A bal szomszédja Caleb, neki ilyen szépen látszik az otthona.

A másik szomszédja még nem készült el, és bár lefotóztam Matthiasék házát, akkor még nem frissítettem, így a tető „lyukas” volt, az meg nem volt csúnya. Most már jó egyébként, pont olyan, mint ahogy nemrég láttátok.


Állítólag Sebastian párja szereti ezt a kertes részt, ezért hagyta úgy, ahogy. A kertben pedig látni, hogy laknak ott gyerekek. Többet nem árult el, a fotózás napjára szabadnapot vett ki, a többiek nem voltak otthon.




Az ő hátsó udvaruk is arra enged következtetni, hogy tényleg béke van már, és a környék is olyan békés, hogy nem kell Vámpírölőktől tartani.


A veranda is otthonos, látszik, hogy egy növénykedvelő él itt.



Az előszoba határozottan nagy, Sebi szerint kell is a rengeteg tér a rengeteg ruhához, amit tárolnak.



Sebi Matthias társa, így nem véletlen, hogy szomszédok is. Igen, ismerik egymást az asszonyok is. A nappali egybe van nyitva az étkezővel, ez a sarok pedig Sebi irodája, itt veszi fel az ügyeket, amiket Aletta rájuk bízik.



A konyhájuk otthonos, szemmel is láthatóan családra van tervezve. Dakarai pedig használhatna már más tervezőtől is konyhabútort, mert ez már lassan olyan, mint az IKEA, mindenhol is ott van.


Ez a két szoba az étkező mellett van, egy vendégfürdő, és a mosókonyha. Plusz pont a tűzjelzőért a szárítógépnél!

Szia Sebi! Értem én, hogy jól nézel ki, mert ki vagy gyúrva, mint állat, de… muszáj neked itt szexizni? Esküszöm, ha végzünk a turnéval, és rá tudom venni, a legtöbbet ráveszem egy fotózásra. Sebi határozottan kapni fog egy skótszoknyát.

Azt a legyezőt Dakarai adta, ajándékba. Elvileg a plakátok alá majd jönnek családi képek, hogy meglátogatták őket.

Ez a kis folyosó vezet a hálószobákba.


Ez itt a lányok szobája.




A két fürdőszoba ugyanaz, csak gyakorlatilag tükörfordításban létezik ugyanúgy.


Itt alszik Sebi a feleségével, akit spoiler lenne bemutatni, ahogy a kicsiket is. Kicsit üresnek érzem ott a falat, de szokás szerint a festőkre várunk.


És itt laknak a fiúk, akik Sebi elmondása alapján ikrek.

Ez itt egy egyelőre üres szoba, arra az esetre, ha később valamelyik gyerek külön szobát szeretne, vagy esetleg tényleg vendégszobának alakítanák ki.


Imádom ezt a teraszt. Fedett, ami biztonságos, hiszen esőben is kint ülhetsz, élvezheted a friss levegőt. A gyerekek is tudnak itt játszani, bár mai napig nem fér a fejembe, hogy kaphattak olyan veszélyes kémiaszettet… meg Sebi mondta, hogy a fiai cserkészek. Igen, vámpíroknál ilyen létezik.



A kertjük abszolút alkalmas a gyereknevelésre, hiszen minden adott. Azt a labdamedencét pedig már most irigylem. Nekem is kell! >.<


Gyereeeekeknek vaaaan labdamedenceeeee? Cseszd meg! 😅🤣😂 Nekem is keeeeeelll, nem csak neked! 😆 ezen jót röhögtem: "Szia Sebi! Értem én, hogy jól nézel ki, mert ki vagy gyúrva, mint állat, de… muszáj neked itt szexizni? Esküszöm, ha végzünk a turnéval, és rá tudom venni, a legtöbbet ráveszem egy fotózásra. Sebi határozottan kapni fog egy skótszoknyát."
VálaszTörlés🤣🤣🤣😂meglátjuk asszony 🤣