» Köszönöm annak a kedves néninek a rendelőben, aki miatt az év utolsó napjait köhögve, takonykórban tölthetem!!! *>.<*! » Öröm az ürömben, legalább nem fáj a hátam. » Szerintem idén nem írok 2018 best ofot, mert felesleges. » Viszont 2019-es tervet mindenképpen. » Miért van hőemelkedésem? :( » Sikerült végre egy nekem tetsző milliomos házat összerakni Simsben… de jövő ilyenkorra lesz teljesen berendezve. » Olyan szép a molyos profilom, hogy azt elmondani nem tudom nektek. Kívülállóként is szeretem nézegetni. » Jövőre Lacrimas-évet akarok. De nagyon durván.
» El se hiszem, végre vége a melónak! Igaz, csak három napra, de akkor is! » Na, ki volt már megint első soros Depresszión? Na ki? » Olyan klassz képeket lőttem, hogy lehet elkezdek külön fotózni a blog számára. » Olvasom az Árnyékokat, de eddig még nem bőgtem el magam. Még. » Areh kijelentette a fejemben, hogy ő is meg akar jelenni. De az még nagyon odébb van. » Nem szeretek kirándulni. Még tömegközlekedésen sem. » Miért van az, hogy mindig szívják a vérem, de egy bizonyos pont után már nem tudom lecsapni a magas labdát? » Ideje aludnom. Úgy 35 órát egyben.
» Már csak egy hét, és végre kialudhatom magam. » Tudom, hogy elhanyagoltam a blogot, de a kis időmben inkább kockulok. Lusta dög vagyok, tudom. » Öröm az ürömben, hogyha Isten is úgy akarja, fehér karácsonyunk lesz. Tök szép fehér kint minden. » Megint tönkrement a csizmám… soha többet nem vásárolok Deichmannban. » Tökre meglepő volt kiszolgálni egy tök jó magyar banda dobosát. Ideje koncertre menni, ajvé. » Az az érzés felbecsülhetetlen, mikor négy kedvenc zenekarod lesz ugyanazon a napon. Jobban megéri, mint az Avatar. » Tök rossz, hogy nézelődök a hiányzó könyvek után, és kb. sehol sincs, de még antikvárban sem. Sírok komolyan. » Rájöttem, hogy hiányzik az életemből a túró rudi. Pedig az egy nagyon finom dolog.
» Ez a hetedik napom zsinórban, úgyhogy agyhalál van teljesen. » ÉLNI nincs erőm, nemhogy mást csinálni. De egy nyugtat, jó lesz később minden. » Olyan vicces, hogy a vázlatfüzetemet mostanában anyuék a nyomdáimmal jóváhagyják. 130 oldalnyi történés már létezik amúgy is a 370-ből. » Szerintem jövőre kiadatom a BtD-t már végleg. » Egyre többször hívnak boszorkánynak. Végül is, Black volnék. » Aludni szeretnééék… szenteste meg is tehetem. » Fogászatra kéne menni lassan, mert ez így nem állapot. » A ropi az új becenevem.
» Első vasárnap Walking Dead nélkül :(. » Miért van ilyen lyukfagyasztó hideg?! Mert december van, azért. » Az ihletcápák gonosz lények. Akkor se hagynak békén, ha aludni akarsz. » Megnéztem a Depi Rockmaratonos fellépését, aztán le se lehet lőni engem. Koncertre akarok már menni >.» 12/14. És én leszek a legboldogabb csajszi a világon. » Felállítottam a fámat, mert nem lesz időm később. 24-én meg szerintem aludni fogok. » Kíváncsi leszek, meddig fogja most bírni a gyűrődést a cipőm, amit cipész meggyógyított. » Havat akarok! Sokat!
» Nem szeretem, mikor keresztül húzzák a számításaimat. » Én nem tudom, hogy csináltam, hogy telibekaptam egy hányós hétvégét, de már nagyjából helyrejöttem… már csak Rudolf-vörös az orrom. » Félre van rakva nekem egy Asylum-kötet, úgyhogy már csak türelmesnek kell lennem, és egyben lesz a trilógia! ^^ » 6 napig nem elérni a blogom az totál szívás. » Olyan finom lasagne-t ettem, hogy mindenkinek ajánlani tudom. » Lesz Lacrimas-livestream jövő héten. Szerintem arra beülök. » Decemberben szerintem hétnapozok. Karrierista vagyok, nagyon. » Holnap már félidőben a TWD?! Pedig még csak most kezdődött! O.O
» Olyan hamar elment ez a hét… alig hittem el, hogy hamar péntek lett. » Kitört rajtam a karácsonyi-láz. Így november közepén optimális, nem? » Mindjárt kész a blog költöztetés! *-* » Pepcoba akarok menni >.az nekem kell. » Kitaláltam, hogy nézzen ki a szobám. Csak négy dolgot kell szereznem az IKEA-ból hozzá. » Mondtam már, hogy megvan a Negan-os pólóm? Ha nem, akkor most már tudod. » Kaptam sd-kártyát, így a telefon még jobb. De azért egy jobb aksit elfogadnék… » Szeretnék egy szabad hétvégét, de túlságosan karrierista lettem ahhoz, hogy ezt a luxust megengedhessem magamnak.
» Az egy célzás volt, hogy Kresley Cole Vámpíréhség c. könyve a Lacrimas-os pólóm mellé esett? Írnom kellene, tudom én. » Elkövettem egy hibát, amit valahogy helyre kell raknom, vagy nagy baj lesz. » Alakul szerencsére a régi blog leszámolása. Már nincs sok hátra. » Holnap koncert! * - * » Van már tervem, hogyan alakítom át a szobámat, olyan igazi Amysre. Amilyennek lennie kell. » Előre látom, hogy hosszú lesz a Bővítések #12. De tényleg. » Intravénásan kérek kávét, sok csokis habbal. » Már csak egy rovatnak kell nap, és kezdődhet a töltés.
» Láttátok, micsoda akció van az Agave kiadónál? Csapjatok le rá gyorsan! » Már csak egy hónap, és teljes a FTT sorozatom!!! * - * »Christmas Came Early: megkaptam öcsém előző telefonját, így végre normális képeket készíthetek! » Miért ilyen nehéz egy jó sorozat korábbi részeit megtalálni? :( » Már tudom a decemberi beosztást. Nem szabad ráfüggni az energiaitalra akkor! Árt a szívemnek. » Olyan szépen alakul a háromszöges-szerelmes regényem, hogy úristen. De, még mindig csak magamnak írom. » Daddy Negan késik :(. » Megtaláltam végre álmaim kalapját, amit két éve üldöztem!!!
» Kedden arra keltem, hogy számomra minden idők legjobb gitárosa kedvelte a profilképemet… JESUS MONROE! » Rövid hetem volt, mert beteg voltam :(. Utálok betegnek lenni! » Eszméletlen cukik Eldaryán az új famik! *-* (a Mohmiau már megvan, most már csak a Bakhrahell-re hajtok) » Olyan tökéletes háztervem van Simsbe… csak nem tudom, mikor építem fel. » Kegyetlen beteg az új Creature Feature… amilyennek lennie kell ;) » Előrendeltem az új Lara Adrian könyvet (Az éjfél fogságában), és aztán pofára estem, hogy sehol sincs elérhető közelben a 5-6-7. kötet. Shame on me :(. De mellé rendeltem az Időtlen szerelem trilógia első részét. Legalább bővül a kis könyvtáram. » Előnye a betegségnek, rendet raktam a szobámban. » El akarok kezdeni két rovatot a jövő hónaptól, csak még napot nem találtam rájuk.
» Az durva, hogy egy 3 nap alatt 672 könyvet tettem a kívánságlistámra? Tudom, hogy az, ne tagadjátok. » Istentelen jó volt tegnap a Drakula vár! rendezvény. Főleg az előadás, ah… » Ihletcápa áldozata lettem. A Before the Dawn rettentő örömmel fogadta az új soraimat. » Úgy érzem magam, mint egy merülőben levő elem. Mindjárt végem van. » Nem tudom, mi legyek Halloweenkor . _ . » Lehet, hogy most már tényleg elkezdem tervezni a tetkómat, amit legelőször akarok magamra varratni. Ketten is rábólintottak, hogy elvállalják. » I need something to help me escape » Jó tett helyébe jót várj! – és hogy ez rám mennyire igaz!
» Dolgozok a blog aloldalán, ott többet vagyok. Majd ha kész van, megmutatom ;). » Alig várom, hogy november legyen. » Sikerült megmentenem a családot, de ideje magammal foglalkoznom. Akármennyire is ki vannak ezen akadva, nincs többé közösködés. » Annyi pizzát ettem a héten, hogy már megőrülök magamtól. » Végre jön az ősz! * - * Minden tiszta barna meg narancs odakint! » Lassan kezdődik bent a nagy roham, és készülök rá lelkileg. » Kell egy bakancs bentről, különben nagy baj lesz. Miben fogok koncertre menni? » Úgy nekiestem bent a falnak, hogy azóta is fáj a vállam. De majd egyszer elmúlik…
Mielőtt még az eheti SBO-nak nekivágnék, előjáróban csak annyit szeretnék mondani, hogy ez egy rendhagyó poszt. Nem is azért, mert születésnapom van (még egy év a rettegett 3. x-ig), hanem mert elérkeztünk a 100. bejegyzéshez a posztsorozaton belül! Szinte hihetetlen számomra is, hogy valamit ennyi ideig még egyszer meg tudtam valósítani! Így köszönöm mindenkinek, aki olvasta eddig is, és remélem, a későbbiekben is fogja! ^^
» Ez a 100. bejegyzés, amit a szülinapomra sikerült időzíteni. Klassz, nem? » 169 éve ment el ezen a napon Poe… igen, érik rá egy tetkó is, ne aggódjatok. » Megleptek bent melóhelyen ma. Mert bementem pakolászni. De jó nekem! * - * » Negan nem érkezett még meg… miben nézek én így premiert? :O » Szerintem belátható időn belül érkezik végre az Olvasónapló-rovat. » Sikerült megint csalódnom. » Csak 5x látszódom az új Depresszió klipben, végül is, nem rossz rekord. Mintha tudták volna, hogy mára kell időzíteni! :O » Kint a Cabinets of Doctor Arcana, de sehol se találom >.» Szerintem nem karácsonyi ajándék lesz az új acélosom, mert novemberben koncertre nem mehetek csak úgy… a szerelmem úgyis már biztos helyen van. » Jön az Avatar gyerekek! Oda megyek! Tesós buli lesz, jön a testvér, így lesz kerek. (de rossz rímelés). » Veszettül kívántam a kólát a héten… mire rájöttem, hogy lehet 85 ft-ért két litereset kapni…
» Csak szerintem gáz sztárolni valakit, majd úgy a bandájába kerülni, hogy összejön az énekessel? Hátsó szándék a javából… vagy két szóval kifejezve: beszopta magát.» Nemsokára lesz egy TWD-s pólóm! * - * » Kikiáltottak a hónap dolgozójának, csak mert gyorsan tanulok, és precízen, gondosan végzem a munkám. Ugyan már :D » Az Immortal Love 5 csalódás volt. De legalább kimentettem a vámpír png-ket, whehe :D. » Úristeeen az a sok klassz album a gépemen! * - * » Lehet, hogy találtam megoldást több CPG-galéria megjelenítésére. » Fizukor bérletet veszek, aztán bye-bye villamos. » Nincs semmi csizmám télre :/. De már tudom, mit veszek magamnak karácsonyra.
» Kezdem kiismerni magam a raktárunkban. Csak maradjon is ez így! » Egyre inkább azt látom, hogy csak nekem van itthon életem. Az is annyi, hogy nem vagyok itthon. » Mondtam már, hogy a hiúságot/önzőséget nem tudom elviselni? » Megvan mi lesz a szülinapi ajándékom magamtól magamnak. Már alig várom, hogy megmutathassam! » Az istenek se segítenek, hogy megtaláljam az Uniklubi albumaimat… kedvem támadt megint hallgatni őket. » Már van tervem, mikor mit szerzek be, és ebbe nem akarom, hogy bárki is beleszóljon >.» Kezdem úgy érezni, hogy annyi tettvágy vagy bennem, hogy csak egy dobbantó hiányzik. » Fogytam két kilót, mióta dolgozom, így már nem hiányzik sok az álomsúlyomhoz!
» Hosszú volt a hét, de imádtam minden percét. » Utálom elkiabálni a dolgokat, de úgy néz ki, megállapodtam egy rendes munkahelyben. Jövő héten meglesznek a papírjaim. » Van kívánságlistám, mit akarok venni. »VÉGRE VAN LACRIMAS-OS BÖGRE A HIVATALOS WEBSHOPBAN!!! * - * « Kb. ez a hét híre a számomra. » Le kéne már tenni a popsimat a blog mellé, mert nem lesz ez így jó. » Szeretek értelmes emberekkel találkozni. Úgy főleg, ha nem is unatkozom mellette. » Ideje kitalálni, milyen legyen a Fekete Tőrös tetkóm. » Kevés a zenekaros pólóm :(. De nagyon.
» Úgy voltam Tales of Eveningen, hogy a felénél ott se voltam XD. Shame on me. » Az Apáca egy nagyon beteg film. De szerintem kiszámítható. » Írni kell az új CF dalra egy songficet, mert nem hagynak ezek az állatok békén. » Olyan ismerősökkel találkoztam, akikkel évek óta nem. » Megvan végre a saját rendes szobám, végre tudok pakolni! * - * » Amennyire összevesztem a főnökkel bent, olyan hamar találtam egy másik állást. Nem léptem még ki, csak megnézem, megéri-e a váltás (megjegyzés: igen). » Egész héten nem voltam jól sehogy, ma kezdtem el jobban lenni.
» Még mindig nem szabad alkoholt innom, mert idiótább leszek, mint voltam. » Leszakadok málháról, mert minek. Akinek kereszteznie kellett az utamat, velem maradt. » Hogy a francba fogok én edzeni, ha így is hajnali négykor kell kelnem?! De már legalább leszoktam a liftről. » Szeretnék egy fekete tornacipőt, brühühü ; - ; » Egész héten úgy éreztem magam, mint Daenerys Targaryen, de csak azért, mert lemásoltam a frizuráját. Már csak az én drága Khal-omat kellene megtalálni… :/ » Annyi idiótával találkoztam a héten, hogy kedvem támadt rendelni Radics Peti shopjából egy Hol a kötél? pólót… de majd jövőre. » Melóba kell fülhallgató, vagy nem tudom, mit csinálok. Megöl a csend. » Tele van ez a hétvége normális emberekkel. Csak én vagyok idióta. » Szerintem a 15. tetkóm az valahogy kötődni fog a Creature Feature-hez. » Normális azért sírni öt percig, mert másnak a hangján hallani, ha baj van?
» Túl vagyok az első napokon, de nem mondhatnám magam boldognak. » A függetlenedés lassú dolog. » Csak én érzem úgy, hogy valami extra jó közeledik, csak fogalmam sincs, mi az? Ja, és ezt utálom. » A héten pizza volt a jelem. » Egész laza ez a meló, csak unalmas a csönd. » Csak csütörtökre múlt el a nyakizomlázam. #koncertmasnapossag#necsinaldutanam#de» Internet, de szeretlek! Hiányoztál! ♥ » Annyi tennivalóm van még itt a blogon, úristen. » Hülyepicsa Amy, nem nyúlsz a tárhelyedhez, hagyod. Pont.
»Visszavonhatatlanul imádom a Depressziót. Pont. A tegnap után meg aztán főleg. » Ideje elveszteni az AWS-koncertszüzességem. » Még figyelnek fentről. Biztos, hogy elindultam egy rossz úton, ahonnan még időben le lettem rángatva. Úgy érzem. » Ideje megint IKEA-ba menni keretért. » Sikerült kisregényt írnom angolul. De bezzeg senki külföldi nem látta. » Be fogom fejezni a Before the Dawnt, ha bele is döglök! » Addig jó, míg azt a búcsúvideót nem látom… #itendswhereitbegan » Szóóóval… hogy kell koncertfotóssá avanzsálodni? » Szükségem lesz egy normális étrendre, hogy energiám legyen, de baromi sok.
»Ez egy kibaszottul szomorú vasárnap. Goodbye Rob, you'll be missed! » A mozi jó dolog, a nachos még inkább. » Találkoztam egy ritka intelligens emberrel, úgyhogy azt hiszem, megtartom. Na jó, vicc volt. » Mikor fog már elmúlni ez a nyamvadt meleg? » Mondtam már, hogy megyek Depresszióra mindjárt? ÚRISTEN! * - * » Ez a rengeteg interjú… mintha olyan fontos ember lennék. » Boldog 2. szülinapot a Hope is Here-nek. De sose fogja Rob már megfogni azt a pólót koncerten :(. » Igen, hiányozni fog az a cukkermókus >.» Hülyeség volt ez a málha, de nagyon.
» Minek hívják az embert interjúra, ha már tudják, hogy nem őt veszik fel? Barmok! » Sztár lesz a macskámból, amennyit alszik, annyiszor tízmillió fotóm van róla. » Vicces, mikor random felriadok éjszaka egy jelenetre. Dimitri, ne üldözz, köszi. » Egy hónapja a mederben járok, de még messze a víz, ami tovább visz az utamon. » Ideje előszedni a régi Depi-listákat, hadd élvezzem megint azt a csodás muzsikát. » Lehet már Halloweenre készülni? » Megvan a 300 metalbandám amúgy. » Azt hiszem, megcsinálom az összes gyerekem Simsbe. Az lesz a legjobb. » Sorrendet módosítottam a sztorin, és látom, hogy fognak összefüggni a könyvek.
» Nagyon el tudnék viselni egy normális gardróbot… de tényleg. » Soha többet nem akarok hülyékkel találkozni! » Szegény könyveim, olyan kevesen vannak… » Végre van normális nadrágom, és normális tornacipőm. » Valamiért úgy érzem, nem az a lány vagyok, aki voltam. » Szeretek sokat írni, mert legalább az életemre nem kell figyelnem. » Kíváncsi vagyok, milyen lesz az első igazi karácsony itt.
» Találtam végre valamit, amivel élhetek, de valami nem okés benne. » Végre megjött a múúúzsa. » Utálom azt hallgatni, mi minden történt, mikor végre kaptunk egy lehetőséget, hogy továbbléphessünk, és ne azon kelljen aggódnunk, mi történhetett volna. » Fura azért ez a nyár. Sőt, inkább utálom. » Furák ezek a munkaadók. » Az nagyon gáz, ha leminősítenek, csak mert a cég több pénzt akar kaszálni az embereken… » Sose fogom megérteni, hogy a kisujj vékony csajok miért reklámoznak por ételeket, mikor nincs szükségük diétára.
» Végre minden itt van, ami az enyém – ideje továbblépni. » Nagyon jó ez a környék itt. » Még mindig minden nap hálát adok, hogy jóra fordultak a dolgok, és köszönettel tartozom mindenkinek, akivel az elmúlt hónapban összehozott a sors. » Csak én utálok munkát keresni? Illetve, nem utálok, csak csalódott vagyok, hogy vannak cégek, akik válaszra sem méltatják az embert… még az elutasítóval is megbékélnék… » Azért legalább egyszer letisztázhattam egy régi sérülést a múltból, így legalább rendben vagyunk. » Már csak azon kell lennem, hogy legalább egy helyen maradhassak. » Annyira jó végre rendes kávékat innom reggelente.
» Nekem már mást jelent július 4-e, mint nektek és Amerikának, ne haragudjatok meg. » Azért voltak még rémálmaim a héten… de sose örültem még ennyire egy lakásnak, mint aznap. » Innentől kezdve az új fogadalmaimnak fogok élni. » És még mindig érik meglepetések az embert. » Nem állhatok meg csak úgy, nem ismétlődhet meg! » Még jó, hogy itt a füzet, amíg nincs netem, legalább itt tudok írni. » Boldog vagyok végre.
» Nem hiszem el, lassan minden jóra fordul! » Azt hiszem, ez volt életem egyik legnagyobb vitája, amit elszenvedtem. » Annyira jó, hogy én szenvedek, mások meg az én életem körül keverik a dolgokat, nehogy egyszerűbb dolgom legyen… » Elég volt már ebből! » Minden vágyam egy ágy, ahol végre aludhatok. » Imádkozzunk, mindjárt minden megjavul. Én tudom. » Úgy szeretnék sorozatokat nézni :( » Azt hiszem, ennél mélyebben nem lehet az ember – innentől csak fölfelé vezet az út.
» Rettenetesen fáj a térdem és a tenyerem… » Vérezni, és könnyezni éjszakánként, a csillagokat bámulva… vajon odafent hallja valaki? » Sikerült egy komplett idiótával találkoznunk. » Azt hiszem, talán jóra fordulnak a dolgok… » Onnan jön a segítség, ahonnan nem vártam! » Ennyit arról, hogy a magyar jogszabályok normálisak. Mert nem azok. » Jó volt látni azokat, akik korábban rám se hederítettek - de az még jobb volt, hogy látták, mennyire más lettem, mint mikor utoljára láttak. » Talán nemsokára minden megjavul…
» Azt hiszem, a vendéglátás nem az én asztalom. » Még jó, hogy van ez a füzet nálam, legalább van mibe jegyzetelni. » Fájnak dolgok, és kész. » Még nem halt ki az emberiség… csak szerintem nincs túl sok belőlük. » Nem szeretek vitatkozni anyuval :( » Sikerült napszúrást kapnom. » A keksz sajtkrémmel nem finom hosszútávon. » Most nagyot csalódtam egy menhelyben, de rettenetesen. » Azért arra kelni hajnalban, hogy majdnem elszökött a macskám… soha senkinek.
» Utálom, mikor sietek valahova, és benne hagyom a kulcsot a zárban… » Nagyon félek. » Azért nem kis csalódásokon vagyok túl. » Mi lesz ennek a hónapnak a végén? Nem akarok így élni! » Soha többé nem akarom látni a Balatont! » Az egyik vasútállomást nem vagyok hajlandó évekig meglátogatni. » Ez is egy hülye… » Utálom ezt a helyzetet. » Bezzeg azért hülyének vagyok nézve, mert vannak dolgok, amiken nem tudok rövid időn belül változtatni.
» Kiléptem a komfortzónámból, így úgy érzem, sok mindenre képes vagyok. » A hetem úgy, ahogy elment, de nagyon félek. Sose éreztem még ilyen félelmet, még a matekérettségi előtt se. » Se írni, se rajzolni, se zenét hallgatni nem tudtam a héten. » Hogy kapcsoljak ki, ha egyszer úgy érzem, 5 perc is elvesztegetett idő? » Nagyon féltem ettől a vasárnaptól. » Esküszöm, ha meg tudom ezt a helyzetet oldani, templomba fogok járni. » Olyan infót hallottam, ami rendesen felbosszantott, mert hihetetlen. És nem hiszem el, kitől származik. » Hiába szép hosszú a körmöm, ha gyengék és töredeznek… »Erős vagyok, kibírom, erős vagyok, kitartok, erős vagyok, túlélem. « Még egy tetkóm lesz, ez tuti. » Utálok veszekedni anyuval. » Miért érzem én úgy, hogy késő? Mikor sose szoktam ilyet érezni, hogy késő?!
» Mikor találsz egy képet instagramodon, amit 2015-ben már kedvelt az AWS (az az AWS, igen), és rá 3 évre belebuzulsz a zenéjükbe, felbecsülhetetlen. » Imádkozzatok holnap értem, interjúra megyek. » Miért jön a baj csőstül? » Még mindig izomlázam van, de büszke vagyok magamra, végigcsináltam az edzést rendesen a héten. » Még mindig nem hiszem el, hogy Rob kilép a Lacrimasból >.» Rossz érzésem van… de nagyon rossz. » Egyedül a fekete lakkom kopik annyira, hogy nem bír ki egy hetet sem. » Jöjjön már ki a debütalbuma Summoner's Circle-nek, mert megőrülök >.» Erős vagyok, kibírom, erős vagyok, kitartok, erős vagyok, túlélem.» Kristoffer Throen kirúgta az agyamból Caleb Reitert, úgyhogy most megint más gyerekemmel vagyok.» Van tervem már a lemezkritikás modulsorozatra.
Azt hiszem, kitaláltam, milyen jó lesz itt muzsikákat mutogatni havonta, amik teljesen elvarázsolták a hallójárataimat, így most is kaptok pár előadók, akikre május hónapban felfigyeltem. Nem fog mindenkinek tetszeni, de ez van :D.
Powerwolf: Demons Are a Girl's Best Friend
Rengeteg idő eltelt a legutolsó, Blessed & Possessed album óta. Első hallásra nagyon emlékeztett valamelyik korábbi dalukra, de így most konkrétan nem tudom, melyikre. A klip nekem nagyon bugyutácska, Mattǝo VDiva Fabbiani volt az egyik rendezője, akit ismerhettek a Hell Boulevard zenekarból. Tudna jobbat is, bár azt leszögezném, nagyon tetszett a vége. Nem lőném le, spoilert rakok! xD. Remélem csinálnak egy háromrészes sorozatot, mint a Paddy legutóbb.
SadDoLLs: Creep It Into You
Rendhagyó módon két videó lesz úgymond címoldalon, mert a két zenekar egy napon jelentette meg friss videóját, bár őszinte leszek, a görögökét jobban vártam egy picivel.
Bár még mindig a Zombie Love-hoz várok videót (de szerintem már ne várjak), még mindig az egyik legkiemelkedőbb csapat gothic metal téren a SadDoLLs. Most nézzétek már azt a hátteret, pls! Annyira emlékeztett a Dracula 3-ban a gróf kastélyára, hogy jhaj.
»#radicspetiahaverom « úgyse jön be, de hátha »FFDP \m/» Frankón eláztam hétfőn. És még nem vagyok beteg. » Egyre inkább úgy érzem, hogy kezd fogyni a kitartáshoz szükséges erőm. » Kezdi a blogocskám felvenni a végleges formáját. » Van az a nap, mikor annyira fáradt vagy, hogy fel se tudsz kelni az ágyadból. » Kaptam két gyűrűs mappát. Egy lilát meg egy rózsaszínt. Na mi lesz bennük? A rózsaszín lesz a bandás posztereim lakhelye. A lilára más terveim vannak, de az is köthető a zenekarokhoz. » Sikerült megint megkapnom, hogy ez a metalhead életmód káros az egészségemre… » Még mindig a kávé az én mennyei mannám, az életelixírom.
» Sose lesz már vége a hétnek? Ja, ma vasárnap van. » Egyre több a posztötletem, ami jó. Már csak időm legyen megírni őket. » Jöjjön már az új Powerwolf videó, hogy az Isten áldja meg őket >.» Nem normális, ha ennyire kívánom az édességet, ugye? » Ja, és kérem az új Five Finger Death Punch-ot is végre. Öcsémmel már nagyon várjuk. » Megint annyi HOG van, és megint annyira nincs időm… » Nem kell valakinek két táska? Nálam csak szekrénylakók. » Az egyszer koppot mindig egyszer hopp követi. De akkor jó nagyot akarok ugorni.
»Boldog anyák napját minden blogger édesanyjának, nagymamájának!» Egyre jobban szeretem az Auchant. (reklámvége) » Nekiálltam kipucolni Simsben a nem használt tartalmaimat. Picit gyorsabb a szentem. » Öcsém olyan szinten megtornáztatott, hogy azt hiszem, nemsokára mutathatok eredményeket. De az bíztatott, mikor mondta, hogy látja az út végét. » Sikerült kiakasztania megint az egyik magyar csatornának. Mindig a mi műfajunkból kell viccet csinálni, ugye? » Egyre nagyobb szükségem lenne egy külső vinyóra. De arra nagyon. » Legjobb barátom a víz, erre rájöttem. » Először a vaníliás-kakaós cappuccino lett a favoritom, majd emeltem mogyorós-kakaósra. Most kell megállni, mielőtt mindent elrontok.
» Már majdnem elfelejtettem, hogy holnap pihenőnap. » Ettem nachos-os pizzát, és tök finom volt. » Rájöttem, hogy miért vesztegettem el annyi időt az életemből. » Egész jól haladok a költöztetéssel, és talán májustól kezdődhetnek az új rovatok. Na, nekem kellenek a régiek is, hogy ne érezzem üresnek a lapot. » Ha négy oroszlán lakna egy fedél alatt, mennyi a valószínűsége, hogy abból három hamar halott lenne? » Lassan összeveszek mamával az elalvási műsorokon. De ha nekem az az egy ad motivációt? » Megcsináltam az összes hiányzó karakterem chibimakerben. » Tegnap végre befejeztem Kínát Diggyben, és átléptem Atlantiszba. #justgamerlife» Nem várom a jövő hetet, de nagyon.
» Sok minden rosszul esett a héten, de mondjuk úgy, túl vagyok rajta. » Azt hiszem, valamivel túlzásba estem. » Megtaláltam végre a pénztárcámat, így végre készülhet egy Mi van a táskámban? poszt. »Első vasárnap Walking Dead nélkül. Mindig az első a legnehezebb. » Rendet kellene tennem, de lusta dög vagyok. » Lassan az utolsó rovathoz érek, ami még nem költözött át. »Soha. Többet. Titokzoknit.» Láttátok, hogy vannak új kávéfajtái a Mizonak? » Egész héten egy vicces álom tartott életben. Jól esett rá gondolni.
Ismét eltelt egy kis idő, és ismét jó néhány zenekar akadt fent a hálómon, akik közül sokan még nekem is újak, néhányan új dallal jelentkeztek. És eme sorozat(?) történelmében először megemlítem azokat is, akik nekem a háromkörös válogatón nem jutottak be, de kiírom a nevüket, hátha valaki másnak tetszeni fognak.
Five Finger Death Punch: Sham Pain
Először picit vonakodtam, hogy nyissak-e ezzel, mert ez a daluk nekem annyira nem jött át, mint az előző, a Fake, de FFDP sose csinál rossz zenét :D. Csak érlelni kell egy kicsit a fülemben, és valószínű, hogyha kijön a lemez, akkor számtalanszor le fog futni, és azon fogom kapni magam, hogy megy a bólogatás ezerrel.
» Most sikerült egy ideig megnyugtatni a háztáji kedélyeket. Egy időre. » Égre-földre keresem Enayla két bőrszínének fotóját, de az istenért se találom ; - ; » Kiderült, hogy anyumat június 20-án műtik. Addig pedig izgulhatunk. » Létezik, hogy valaki a csillámra allergiás? » Tegnap megnéztem a Harry Potter 4-et, azóta megint fanficet akarok írni >.» Diggyben kikészít ez a duplázóhét. » Kegyetlenül fáj már a lábam. De úgy istenesen. » Lassan, de biztosan minden ideköltözött a régi blogról. Már csak az új posztokat kellene megírnom, mikor van úgy időm. » Ez az első TWD évadzáró, amit nem fogok premierplánban követni, mert holnap meló ; - ;
» Nem bírom már ezt a rengeteg feszültséget. » Megint rá kellett jönnöm, hogy akkora igazságtalanság zajlik egyes helyeken, hogy csak nagyot nyelve lehet túlélni. » Komolyan gondolkodok azon, hogy külön költözöm, mégha piszok sokat is fogok sírni. »Kis híján elhagytam a sk Lacrimas-os könyvjelzőmet a buszon! T - T De szerencsére leszállásnál megtaláltam ^^". » Kedden arra jöttem haza, hogy egy egész kispizzám van. Life was wonderful. » Egyre több zenekar jön, én meg itthon ülök, és egérutat keresek… » Kellemesen csalódtam öcsémben. Plusz, hordhatom a bőrdzsekijét, így végre metalosnak nézek ki, mégha lángszínű is a hajam. » Ha hiszitek, ha nem, a Nivea-krémtől nagyobbnak látszik a felső ajkam (ez volt a reklám helye).
» Ettem Oikos kókuszos-mandulás krémjoghurtot. Kb. életem joghurtja innentől. Mást nem is akarok enni. » Na, kinek van meg az első 5 Vampire Knight manga? Na kinek? *-* Persze, hogy nekem! Köszönöm Holly, istennő vagy! ♥ » Rájöttem, hogy egy nagy hülyeség a bözsi-utalvány, mert hiába viszel majdnem mindent ingyen, 1-5 forintokon képes fennakadni a gép… agyvérzés a köbön. » Nem leszek kész holnapra, most se vagyok. De muszáj volt pihenőt tartanom a rohangálós hetem után. » Kedden csak 35 percet vártunk anyummal, mire a kartonozóból bevitte az a HP a kartonját a doktornőhöz… az ilyen miért dolgozik?
» Ezt a hetet a hullámvölgy jelzővel tudnám illetni. De azt nagyon. Két hétig hitegettek, hogy nappalos lehetek… aztán közölték, hogy augusztusban. Na persze. Nincs nekem arra időm. Szerencsére, csak egy napig volt aktív újra az életrajzom, máris hívtak ajánlattal. El is fogadtam egyből, pénteken voltam üzemorvosnál, holnap kezdhetek is. » A magatehetetlenség nagyon nagy gyilkos. » Szeretnék végre kész lenni legalább egy rovat költöztetésével, de nem állok valami fényesen. Holnaptól meg annyi időm se lesz. » Azt hiszem, már nem esik olyan jól az ingyen pizza. » Milyen új rovattal rukkoljak elő?
» Megcsináltam a Diggy hírhedt legnehezebb pályáját, a Pet Salont. Csak két hónapomba telt végül is… #justgamerlife» Azt hittem, szívrohamot kapok hétfőn, mikor néztem egy számlát… »Negan, te állat, imádlak! ♥» Olyan seszínű lett a hajam, szóval végem van… » Erre a Krähen an die Macht dalra simán lehetne táncolni egy pasinak… » Remélem, április 2-ára készen leszek a költöztetéssel…» Narancslevet akarok inni >.
» Van végre naptáram, tudom írkálni a bejegyzéseimet. » Miért olvasgatok a norvég black metal történelme után ennyit…? » Van egy tervem, ami jó lenne a Filofaxomba, csak se nyomtatóm, se Filofaxom. » Olyan finom sajszószos csirkemellet ettem nemrég, hogy azóta csorog a nyálam utána. » Tejporral minden finomabb, mégha nem is tűnik egészségesebbnek. » Van zöld lakkom. Igen, zöld. Szép pasztellzöld. » Tornacipős idő van végre! * . *
» Végre megállapodtam magammal egy jó designban. Már csak wordpressre kellene ezt átvinni valahogy. » Kimúlok ettől az éjszakázástól. Azt se tudtam két napig, milyen évet írunk. Öreg vagyok én már ehhez. » Megtaláltam álmaim bullet journal füzetét. Mindkét nevesebbik fajtából. És abszolúte nem drága. » Csak gyűlnek a kijátszott HOG-ok, de nincs erőm összeírni rendesen. Szerencsétlen némber vagyok, tudom. » Miért van az, hogy mostanában 10 zenekarból max. három tetszik csak…? Pedig tök szép a borító (ne ítélj borítóról, Amci). » Kellene vennem egy mappát, mert nagyiparban akarok bandalogókat rajzolni. A kicsi edition macerás, mint állat. » Hó végéig van bérletem, úgyhogy most örül a fejem, mint majom a farkának. » Előre megírok inkább nyolcvan posztot, de legalább lesz mit olvasnotok. Csak nincs mindig erre időm, meh.
» Utállak betegség, távozz tőlem, de nagyon gyorsan! »Megvan végre az új Schwarzer Engel! * - *» Kellene egy bőrdzseki. Vagy kettő. Egy szegecses, meg egy szegecsmentes. Cirka 16 ezer a kettő. Shame on me. Műfajnak szigorú szabályai vannak, tudjátok. » Mikor édesanyád azt mondja, büszke rád, hogy az életmódod magadnak akarod finanszírozni, felbecsülhetetlen. Bár nem fogadott el mindent, ez is haladás. » Hova a jó édes ménkűbe raktam már megint a szemüvegtörlőmet?! » Megint voltam barna-Barbie… nem is éreztem magam jól világos ruhákban. » Mikor jön már a tavasz, hogy végre kevesebb ruhát hordhassak? » Azt hiszem, tényleg moziesteket fogok tartani hétvégén. Ha minden jól megy.
» Boldog névnapot magamnak! Ajándék: egy doboz algopyrin. » Úgy kellett munkahelyet váltanom, hogy ne tűnjön fel, meglépek a süllyedő hajóról… sorry, itt jobb a pénz. » Sikerült végre leülnöm sorozatok mellé. Nagyon bátor leszek, megnézek filmeket is. Haladjon az a másik rovat. » Milyen ízű lehet a karamellás joghurt, amit a tévében reklámoznak? » Caleb Reiter nem hajlandó kimászni a fejemből. Ennek örülnöm kellene, de nagyobb szövegekre nincs még erőm. » Holnap nem lesz meg az üzemorvosi vizsgálatom, figyeljétek meg. Még mindig nem épültem fel. » Kellene vennem egy új bakancsot… meg az áprilisi Depresszióra a jegyem. Legalább ennyim hadd legyen meg.
» Na, kinek van új tumblr layout-ja? Persze, hogy nekem! Erre tessék!» Ráfüggtem Nessaj-csatornájára. Nem jó ez, nagyon nem jó. » Visszatértem, de nem értem magam utol egyáltalán. » Zavaró környezetben élek, és nem tudok ellene tenni semmit. » Szeretek új bloggerekkel megismerkedni. » Végre megint belilultam. Hála Merlinnek, nem kellett a Gyilkos elmék stábjának kijönnie helyszínelni a fejemen. » Holnap hatefő… még Walking Dead nélkül >.» Úgy ennék édességet az IKEA-ban… » Vissza kell szokni a szabadság után a dolgos hétköznapokba.
» Nem is olyan rossz ez a Pénz vagy éveket!. Rajtam simán százezreket buknának. » Mikor megtudod, hogy el kell menned a melóhelyedről, mert nem hosszú életű… az érzés felbecsülhetetlen. Egyszer van/volt jó helyem. » Rájöttem, hogy tudok a telefonomon könyveket olvasni, de ritka szar így. Szükség törvényt bont, ugye. » Annyi jó rovatötletem van, csak nem tudom őket megvalósítani… meeeh >.» Egy dolog vigasztal, mindjárt Walking Dead ^.^ » Le kellene szoknom, hogy stalkerkedek Wifey instáján. De ha egyszer olyan cukin hülye? » Amilyen lelkesen kezdtem múlt hónapban edzeni, annyira ellustultam megint. Vajon mit csinálhatok rosszul?