2022. január 30., vasárnap

Sunday best of (#273)


» Befejeztem a Witcher első játékát, és atyaúristen. Mekkora élmény volt! Elkezdtem a második részt is, úgyhogy most megint eltűnök :D » Ez a szél nem nekem való idő. Egyszerűen veszélyes kint lenni. » Az a baj, hogy napközben haladnék a sztorival, de akkor meg másra kell koncentrálnom. Arról nem is beszélve, hogy lehetne már melegebb idő, mert már unalmas annyi ruhát felvenni, hogy ne fagyjak meg reggelente. » Van az úgy, hogy még ennyit se tudok megírni, mert kb. semmi nem történt velem a héten. » Csak én tudtam felállítani egy fontossági sorrendet? Mert eddig úgy látom, hogy igen. » Próbálom magam rászoktatni, hogy hamar alszom, és akkor nem lesz baj azzal, ha korán kell kelnem reggel, és nem vagyok egész nap álmos. » Mire eljutottam oda, hogy megcsináljam a posztokhoz a képeket, nem lefagyott a Photoshop? Úgyhogy hagytam is inkább mára.

2022. január 23., vasárnap

Sunday best of (#272)


» Biztos forrásból tudom, hogy márciustól kezdődik a megőrülés Lacrimas-fonton, mert végre kapunk új dal(oka)t, és asdfghjklé *qq* *SILPPinaction » Mikor pénteken arra ébredsz, hogy 20 órát aludtál, de azt sem egyben, akkor persze, hogy nagyon fáradt vagy már nap végére, és semmi mást nem akarsz, csak egy helyben ülni, és kikapcsolni az agyad mindentől, ami eddig teher volt. » Szeretek spontán dolgokat csinálni, mert bármilyen végkimenetele is legyen, akkor is legalább kimozdultam a komfortzónámból. » Gyerekek, most őszinte leszek: hét közben leginkább Witcher-ezek, mert tökéletes agyradír. Vagy ha nincs kedvem ott szörnyekre vadászni, akkor Simsben alakítom a gyerekek sorsát. De lassan ideje felhúzni ott azt a helyszínt, ahol majd a nagy családi fotót szeretném létrehozni. » Én egyszerűen nem értem, mit csinálok rosszul? Már elegem van ebből a szürke kisegér létből ="(. » Végre találkoztam ellenőrrel a villamoson. Szépen meg is köszönte, mikor megmutattam neki a világjegyem. » Vannak terveim, amiket mindenáron meg akarok csinálni a blogon, de a fotókhoz eltűntek a faleveleim, amik tökéletes hátteret szolgáltattak a fotókhoz, a másik pedig, hogy az a tálca is, ami mindig háttér volt. Pedig tudom, hogy meg van, csak valószínűleg nem ott, ahol eddig kerestem. » Kegyetlenül beleszerettem a Skillet és a From the Sky zenéjébe *-* De olyan szinten, hogy az valami elképzelhetetlen.

2022. január 16., vasárnap

Sunday best of (#271)


» Tök vicces, hogy már megint az ókori történelmet bújom, holott nem azt kellene írnom. Nem bírok magammal, sajnálom. » Laza hetem volt, és remélem, ez így is marad. » Kezdem úgy érezni, máshol kell ajtókat nyitnom, mert ahol eddig voltam, nem azt a reakciót kaptam, amire számítottam. » Megint felhúztam magam a „kedves" testvéremen. Úgyhogy megint ott tartok, hogyha itt állna előttem, megütném. » Sikerült végre elérnem, hogy az összes itthon hallgatott dal nálam van telefonon is. És sikerült még egy magyar zenekarba beleesnem. Ha szerencsés vagyok, akkor a From the Sky nevű zenekart láthatom majd április 30-án a New Friend Request előtt. » Sikeresen átrendeztem a szobát múlt héten, erre pár dolgot nem ártana véglegesen kidobnom, mert annyira sem férek el, mint most XD. » Tényleg másabb a Witcher könyvben, mint a sorozatban. Azóta kb. a hajam fogom, hogy ezt mégis hogy?

2022. január 9., vasárnap

Sunday best of (#270)


» Eddig szépen alakul a gyerekekkel teli városom. Durván a fele karaktertábla „él” már.» Úgy keltem, hogy át akarom rendezni a szobát, hogy egy kicsit szellősebb legyen. Úgy néz ki, sikerült. Apróságok hiányoznak, de majd idővel az is megjön. » Hosszú idő óta elmondhatom magamról, hogy nincs rettegés már a tömegközlekedésen. És nem azért, mert egyenruha van rajtam. » Azért is vicces a Sims, mert néha olyan dolgokat művelnek a gyerekek, hogy nehéz nem azt gondolni, hogy ezt bármikor tovább tudnám írni. És már három ilyen klassz ötletem támadt. » Már most sok órám van a Witcher 1-ben. Vajon mi lesz akkor, ha eljutok végre a 3. részhez? Szerintem akkor senki sem fog látni belőlem semmit X"D. » Visszatért a héten az emberekbe a hitem, de még sok mindennek kell történnie, hogy ez állandó legyen. » Vannak terveim a bloggal, csak fotózni kellene először hozzá a tartalmat. Úgyhogy jövő héten azt kellene csinálnom, de mire hazaérek, már sötétedik… úgyhogy marad a hétvége. » Jó lesz majd a jövő hét, ebben biztos vagyok.

2022. január 2., vasárnap

Sunday best of (#269)


» Boldog új évet mindenkinek, aki csak erre jár! :* » Izgalmas lesz ez az év, én úgy érzem. Főleg, hogy annyi minden történt velem az elmúlt hónapokban. Csak az alapot kell stabilabbá tenni. » Oké, hogy a kívánságom bejött, de most tanácstalan vagyok egy kicsit. Ráadásul nincs kedvem magyarázkodni sem. » Kíváncsi vagyok, mikor lesz előrelépés, amit nem irányítok, és főleg, honnan várjam. Mert eddig akárhogy néztem, nem vette a lapot egyik sem. » Az biztos, hogy nagyon jó volt moziba menni, ráadásul egy héten kétszer is. De az egyik még akkor is tavaly volt. » Nem tudom, miért volt a hétvégén 11-15 fok, de jól esett nagyon. Végre nem kellett cipelni a vastag kabátom. » Elkezdtem használni a határidőnaplót végre, és szerencsére, eddig sok program van beleírva. Van, ami még ceruzával, de idővel az is válthat.» Én csak azt nem értem, hogy a mai világban hogy élhetnek még agyilag sötét emberek.

2021. december 26., vasárnap

Sunday best of (#268)


» Mikor rájössz, hogy a Cradle of Filth Darkly, Darkly Venus Aversa albuma simán lehetne Areh és Lilith történetének albuma, az érzés felbecsülhetetlen. De szegény Areh kimondottan nehezen nyílt meg ezzel kapcsolatban. Csórikám… » Olyan hamar elment az év, nem? Tele vagyok tervekkel, és most, hogy végre több időm lesz rá, mindent meg is fogok tudni végre valósítani. » Sok mindennel el vagyok maradva, tudom, de karácsonykor az embernek nincs mindenre ideje, ugye? :D » Öcsém azóta se jelentkezett, de fenntartom még mindig, hogy ennek egyszer vége lesz. » Nem izgulok annyira a jövő héttől, hogy őszinte legyek. Sok mindent túléltem már, és nem tűnik egy eget rengetően nagy dolognak. » Ha nekem nagyon tetszik az első Witcher game, akkor mi lesz akkor, ha már a másodikat és a legendás harmadikat fogom játszani? *gondolkodik* A sorozatot nem merem befejezni, vagy megint várhatok egy évet a harmadik évadra XD. » Egész héten azt néztem, hogy mekkora tömeg volt. És nehezen bírom a tömeget. Egyre jobban.

2021. december 19., vasárnap

Sunday best of (#267)


» Mondták, vigyázzak, mint kívánok. De most az engem valahogy hidegen hagy, mikor bejött az egyik kívánságom! » Koncertmásnaposság is on. Már csak a nyakam fáj, de ilyen ez a popszakma. Majd nemsokára megírom a beszámolót, mert szerencsére, van miről beszámolnom. » Hihetetlen, hogy mindjárt itt az év vége, nem? Tegnap még épphogy elmúlt Halloween, olyan érzésem van… » Eddig 5 részt láttam már a Witcher-ből, és van még hátra 3. Nem merem folytatni, mert utána megint egy évet kell várnom a folytatásra. » Veszélyes ez az ajándék a TSR-től. És még mindig úgy érzem, nem mentettem le mindent, amit szeretnék… » Még mindig nincs infóm öcsém válaszáról, de szerintem, ez már így is marad. Még talán karácsony előtt lehet lesz valami. » Nagyon remélem, megkapom végre az elszámolásomat a jövő héten, mert kéne egy-két dolog még karácsony előtt.