
















» Az Összetört glóriák sorozat után már ildomos volt tovább lépni, és megnézni, Esther mit tud még írni, így nyilván a viking témában utazó ötrészes sorozatára esett a választásom. Egyelőre csak az első kettő, aztán, később a többi három.

» Még mindig nem érdekel a tüzijáték, és nem is fog. Szerintem pénzkidobás. » Nem lepődtem meg azon, ami pénteken történt. Abszolút nem. Csak szerintem extrém gerinctelen. » Igen, megnéztem kíváncsiságból ezt a 3%-os őrületet, és nem éri meg. Szerintem van benne egy csapda, amit elsőre nem látsz. Pedig sokat olvastam most a témában szabi alatt. Úgyhogy nem, ez az álom elmarad. És jobb is így. » Amik hiányoznak a könyvtáramból, nem csak antikvárban vannak, de még mindig nem tetszik az áruk… úgyhogy továbbra is maradnak a kívánságlistán. » Elnéztem, nem szeptemberben jön a Witcher könyv, amit előrendeltem, hanem októberben. Well, majd szülinapomra. » Megint rám jött, hogy át akarom rendezni a könyvespolcom, csak nem tudom, hogy kellene most. » A Chio nachosa eddig messzemenően veri az összeset nálam. Még szósz se kell hozzá.

» Na, ez a hét úgy elment, hogy tényleg nem kellett semmit csinálni. Pihentem, Simseztem, rendeztem az olvasónaplóba a borítókat, de még nem vagyok vele kész. Még van legalább 4 oldal, amit precízen meg kell vágnom. » Felfrissítettem a Simset, de ki is kapcsoltam a tündéreket és a betegségeket, mert vannak dolgok, amiket nem akarok látni belőle. Meg amúgy nekem annyira nem bejövős a tündérek, bár ha egyszer csinálok egy multiverzumos összeesést, hogy minden fandomom egyben van, akkor talán ACOTAR is beesik… » Aztán végül csak két napra bemegyek, de legalább befejezek mindent, amit esetleg nem tudtak bent. » Most egy darabig nem akarok krumplit meg lángost látni. » Csinálhattam volna ezt a sok doksit InDesignban, mert akkor most nem lenne ennyi bajom a vágással. » Kivételesen időben tettem a habtejszínt a hűtőbe. Most jó tortát fogok csinálni. » Remélem, hamar megjön a Lost Boys-os pólóm az évfordulóra. Már egy éve kerestem, és most végre találtam egyet.